Hóbor István versei

A világon minden végtelen –
a tér, az idő, a jövő, a múlt,
Csak aki él, tűnik el hirtelen
mint a virág, mely porba hullt.

Minden csillag kialszik végül
Sötétben hagyva a tágas űrt
Ám élete utolsó jeléül
magából mindent szerte küld.

2008.09.28

Az élet – minden kis rezdülés,
Örökkévaló tanulás,
Véget nem érő keresés,
És soha meg nem nyugodás.

Sárvár, 2008.09.20   20:00 körül

Hold tüze fénylik
Nap tüze éget
Egyre távolabb
Sodor az élet

Csillagok sütnek
Hasad a hajnal
Édes kicsi rózsám,
Téged ki vigasztal?

2008.szeptember 11.

A szerelem az örökké él
Nem hervad el soha,
Emléke mindig elkísér
Az élet útján tova.

…

Szemedve zárva rab a másik
Szabad már sohasem lehet
S hogy pillantásunk összefolyt
Elértük a csillagos eget.

2008.07.18 23:??

Tudom, én voltam a hibás
Rájöttem már ezalatt
Bár hiába már a sirás,
A bolond idõ elszaladt.

Elmerülnék mind régen
csillagokkal álmodó
Szemednek mély tükrében…

2008.06.09 23:34

Egyetlen szó, mely hegyeket omlaszt,
Egyetlen szó, mely felkavar,
Egyetlen szó, mely akadályt torlaszt
Egyetlen szó, mely eltakar.

Mit érnek a tárgyak,
ha nincs mögöttük az ember?
Mit érnek a vágyak,
ha nem teljesülnek egyszer?

Sötétek a mezõk
a szerelem alszik,
ha eljön a hajnal
újra kinyilallik.

Sötétek a mezõk
a szerelem halott,
s engem egy kislány
örökre elhagyott.

/2008.05.25 03:48/

Gyönyörût láttam az éjjel
Láttam a csillagos eget
színek szerteszéjjel
festik a végtelen teret.

Hol tér és idõ végtelen
nem vezet oda út
csak tétova fényt
nyel el a feneketlen kút.

2008.04.24. 21:30

Lennék bár májusi szellõ
Mely arcod simítja esti órán
Lennék búza, szárba szökellõ,
Hûvös erdõ hegynek ormán

Lennék csermely, mely szíved derûjét
Csobogná szerte a nagy világnak
De lennék fiú, ki repesve
Csókját várja egy szép virágnak.

2008.04.10     00:26